2010. március 4., csütörtök

Trichet: üdvözöljük a görög törekvéseket

2010.03.04 14:52

Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa ezúttal sem változtatott irányadó rátájának szintjén, hiszen az összhangban áll az aktuális gazdasági kondíciókkal - nyilatkozta Jean-Claude Trichet. A jegybankárok ezúttal döntöttek a likviditásfokozó tenderek jövőjéről is: tekintettel arra, hogy a pénzpiaci problémák még nem oldódtak meg teljesen, az egy- és háromhónapos futamidejű likviditásfokozó intézkedések feltételei egyelőre nem változnak. Görögországgal kapcsolatban Trichet elnök ugyanazt mondta, mint ami az EKB tegnapi közleményében is szerepelt, vagyis azt, hogy üdvözlik a görög terveket.

A kilábalás zavartalan, maradt az 1 százalékos kamat
Bár a kilátásokat övező bizonytalanság továbbra is nagy, a kilábalási folyamat zavartalan. A legutóbbi kamatmeghatározó ülés óta napvilágot látott adatok a Kormányzótanácsot megerősítették abban, hogy az irányadó ráta jelenlegi szintje (1.0%) megfelel a gazdaság aktuális kondícióinak.
Tichet elnök ismertette a jegybanki elemző stáb friss gazdasági és növekedési prognózisait: 2010-re 0.4-1.2 százalékos növekedéssel és 0.8-1.6 százalékos inflációval, 2011-re pedig 0.5-2.5 százalékos növekedéssel és 0.9-2.1 százalékos inflációval számolnak. A decemberi prognózisban 2010-re 0.1-1.5 százalékos növekedési és 0.9-17 százalékos inflációs értékek, 2011-re pedif 0.2-2.2 százalékos növekedési és 0.8-2.0 százalékos inflációs értékek szerepeltek.
A növekedési kilátásokkal kapcsolatban Trichet megjegyezte, hogy a pénzintézetek mérlegeit érintő várható változások, az alacsony beruházási és fogyasztási hajlandóság, illetve a munkaerőpiaci problémák miatt a növekedési kilátások még nem teljesen derűsek.
Az egy- és háromhónapos tenderekre még szükség van
Tekintettel arra, hogy a pénzpiacok működése még nem teljesen a három- és hathónapos tendrek egyelőre még életben maradnak. A háromhónapos tender leglább április 28-ig, a hathónapos tender pedig legalább október 12-ig - ismertette Trichet. A likviditásfokozó intézkedésekkel kapcsolatban egy újságírói kérdésre válaszolva elmodta az elnök, hogy a jegybankárok egyhangú döntést hoztak.
Abszurd, hogy bárki kilépjen az eurozónából
Egy újságírói kérdésre válaszolva Trichet elnök elmondta, hogy abszurdnak tarja, hogy bármelyik ország is kilépjen az eurozónából. Az elnök szerint a tegnap ismeretett intézkedéseknek középtávon kedvező hatásai lehetnek a görög gazdaságra, ide értve a foglalkoztatottság növekedését. Szintén egy újságírói kérdésre válaszolva Trichet elmondta, hogy nem tartaná jó megoldásnak, ha Görögországnak a Nemzetközi Valutaalaptól kellene segítséget kérnie.
(forrás: portfolio.hu)